____photography Lehel Jenő /lyency/

EQUUS

2012-01-27T13:40:00.000-08:00

amennyire tartózkodom a kutyáktól és macskáktól, annyira szeretek lovakat símogatni, fényképezni. soha nem gondoltam rá, hogy összeválogassam az eddigi lovas fotóimat, de szívesen mutogatom a legújabbakat. nyilván nem tudatosult bennem, hogy mi ez a rajongás, és mit lehet vagy mit kellene kifejeznem ebből a lovakkal kapcsolatos érzéki gyönyörűségből. talán soha nem is fog.

chromatic south

2011-11-19T06:54:00.000-08:00

éljenek a rondaságok!

2011-09-23T18:37:00.000-07:00

nohát ez az a fotográfia, amit nem szeretek.

főleg, mert nincsen meg hozzá a kifinomult technikám, de a türelmem sem. a fotóklubban rendszerint az orvosok és a műszerészek a legjobb "close-up"-osok - jó vicc, könnyű nekik, ők mindezeket tanulják

hajlamos vagyok elsomfordálni az én szegényes utcai felvételeimmel, villanydrótos oszlopos tájképeimmel, mikor azok a szebbnél szebb és hibátlanul gyönyörűséges virág-, lepke-, bogár-fotók előkerülnek a portfóliókból. hogy egyformák, hogy unalmasak, hogy mindössze másodpercekre gerjesztenek, akár a magazinok címlapjain a dúskeblű hölgyek, jól tudom, kétségbeesett vagdalkozása csak annak a bénító önmarcangolásnak, hogy belőlem a kutya életben nem lesz jó fotós

csakazértis! le a rovarokkal bogarakkal, le a bimbókkal rügyekkel, le a kutyusokkal cicusokkal. éljenek a rondaságok, éljenek a csúnya fotók!

FOTÓSOROK

2011-09-02T14:49:00.000-07:00

fotográfián innen és túl

"Before Photography" a címe a 152 oldalas 25 x 21,5 cm méretű MOMA (Museum of Modern Art, New York) katalógusnak, mely a színes borítón és 9 színes reprón kívül 73 festményt/fotót tartalmaz fekete-fehérben, és további 38 illusztrációt.

1981-ben nyitott a new yorki kiállítás, melyet azután elvittek Los Angelesbe majd Chicagoba is. a kiállítás kurátora és a katalógus szerzője Peter Galassi, aki 1991 óta a MOMA fotográfiai főkurátora.

előde, a nagyszerű John Szarkowski kérte föl a kiállítás megszervezésére Galassit, aki akkoriban Corot tájképfestészetéből készítette doktori disszertációját. a kiállítás gondolata Szarkowskiban évekkel korábban megfogant Heinrich Schwarz "Before 1839" című előadása nyomán (nem mellesleg, 1839 az az év, amikor a fotográfia találmánya hivatalosan be lett jelentve).

egy tanulmány az első 3o oldalon, utána reprók következnek, minden oldalon egy, majd bőséges bibliográfia és a 3o oldalas katalógus zárja az albumot a művészek életrajzi adataival és a képeikhez fűzött megjegyzésekkel.

a tanulmány és a kiállítás a hagyományos művészetek, értelemszerűen a festészet, és a fotográfia viszonyával foglalkozik. Charles Baudlaire 1859-ben az első párizsi szalon alkalmavával, ahol fotók és festmények együtt jelentek meg, egyszerűen megtagadta a tájfotók művészeti rangját mondván, hogy egy verset sem lehet kimásolni valahonnan, azt komponálni kell.

lehet ezt a festészet-fotográfia viszonyt kihívásként értelmezni és meghirdetni a fotóművészet függetlenségi harcát, minként Alfred Stieglitz tette a 2o-dik század elején. de lehet ezt a viszonyt (csakazértis!) nem figyelembe venni, ahogyan Henri Cartier-Bresson utasította el az akadémikus vitát a fotóművészet rangját illetően.

Szarkowski alaposabban meg szeretné érteni a fotográfia festészettel való kölcsönhatásainak természetét. minden bizonnyal szükségesnek találja a hagyományos vélemények és álláspontok felülvizsgálatát, így lesz Galassi tanulmányának kiinduló pontja az egyébként nagy tisztelettel emlegetett Heinrich Schwarz féle korábbi analízis kritikája.

Friedrich Wasmann,
View from a window, 1833,
oil on paper

a renaissance után a festészetben egyre népszerűbb fizikai segédeszközökből, elsősorban a camera obscurából levezetve a fotográfia megjelenését, kockázatokkal jár. ez a megközelítés oda vezet, hogy a fotográfia technológiai és nem esztétikai tradíciók eredménye, hogy a fotográfia maga a megtestesült realizmus, mely egyszeriben megváltoztatja a festői látásmódot.

így fogalmazza ezt meg John Berger az egyébként nem hivatkozott Látásmódok (Ways of seeing) 1972-es BBC tanulmányában: "A kamera felfedezésével az emberek látásmódja megváltozott. A látvány azontúl valami mást jelentett számukra. És erre azonnal reagált a festészet is."

a Galassi tanulmány tézise ezzel szemben az, hogy a fotográfia nem holmi, a tudomány által a vizuális művészetek küszöbére lopott csecsemő, sokkal inkább a nyugati festészeti hagyományok törvényes szülötte.

Friedrich Wasmann, Castle in the Tyrol, 1831, oil on paper

a fotográfia megjelenésének van mind technológiai mind esztétikai előzménye, és az nem más, mint a lineáris perspektíva geometriájának felfedezése a 15-ödik században. az érvelés pedig természetesen az eddig elhanyagolt szempontra, a fotográfia és a festészet alakulását egyaránt befolyásoló esztétikai változásokra, illetve azok képi bizonyítékaira irányítja a figyelmet.

amit többnyire a fotó hatásának szokás tekinteni, azt a festői ábrázolás önfejlődésének tulajdonítja a szerző. ezt a 4-5oo éves történetet illusztrálja a 19-edik század elejéről választott 44 festmény. összehasonlításuk, egymás mellé helyezésük jól láthatóvá teszi, miként eredményezi a perspektíva szabályainak egyéni alkalmazása a vizuális ábrázolás normáinak alakulását, és egyebek mellett a fotókra jellemző kompozíciók, közelképek, kivágások, fényjátékok megjelenését a festményeken, a festői vázlatokon és tanulmányokon.

az album második felében bemutatott fekete fehér fotók a fotós kezdeteket idézik. a kiállított anyag azt hivatott bizonyítani, hogy a fotográfiai látásmód egyáltalán nem a fotográfia felfedezésének következménye, hanem a változatos festői ábrázolási lehetőségek gyakorlásának több száz éve tartó folyamatába illeszkedő eredménye.

George N. Barnard,
The battleground of Resaca1864, albumen-silver print from a glass negative

Timothy H. O'Sullivan,
Steam rising from a fissure near Virginia City, 1868, albumen-silver print from a glass negative

megtalált falu

2011-08-05T13:12:00.000-07:00

Kutasó falu Bokor felől

egy igencsak aktuális Petőfi Sándor vers

2011-04-14T20:07:00.000-07:00

A szájhősök

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, a hol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?

Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s olly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Olly sokáig táplált titeket.

Áldozat s tett, ez a két tükör, melly
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavaszszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.

S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.

Én ugyan nem állok a sereghez,
Melly kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arczaikra a bitó jelét.

sudden southern snow

2011-01-11T11:39:00.000-08:00

média mix

2011-01-10T12:41:00.000-08:00

hot sfumato

/L.E. fotója alá/

vezetékek sínek

lefátyolozott vonatok

lábukról

levett költők

lüktet a város

a bejárati jelzők

mögött

béla a hóember

/V.ZS. fotója alá/

hófehér gyönyörűn

udvari kulissza

alatta hógyerek

hóálmát alussza

munkalap

/H.L. fotógrafikája alá/

a jeleket nekem

hiába mutogassák

üres

keith jarret

borító

jut eszembe

meg majdnem

kassák

demerung

/O.I. fotója alá/

dumeráng

lőtte

sebek

naplemenés

berungás

és

pihenés

a kiérdemelt

unbound and bound

/T.P. fotói alá/

répa szín

telefon zsinór

vezetékes

oldás és kötés

majd ha lepotyogunk

ha vissza mind

a föld mélyibe

embernyomos

remek

romok

b.ú.é.k.

/képes levlapról/

nekem a hej mambó

éjjeli nappali piért

hímnus és falrahányt korsó

meg ne kérdezd miért

praeterita

/L.E. barátja emlékéhez/

akkor a bánat némasága

körbe-körbejárás a semmiben

most a búcsú gyönyörű szavai

gazdagság a semmiből

tűzfalak

/festő barátaimhoz/

pesti titkok

pesti romok

pesti szemetek

ti pesti festők

de egyformán

jár a ti szemetek

S.Ú.É.K.

2010-12-29T09:00:00.000-08:00

kinek kinek sikeres újévet!

MEGTÉRÉS

2010-12-28T12:35:00.000-08:00

A: Élsz-e még Pariades? Rettenetes lehet az olyan embernek halálos nyavajában nyögni, mint te, ki világi élete után életet magának nem remél

P: Ne sajnálkozz barátom, adj hitet inkább - bár láttam én hívő embereket is haláltól rettegni, jövendő boldogságukban kételkedni

A: Belátod ugye, jobb volna jót remélni, mint remény nélkül semmibe veszni

P: De mondd csak, hogyan láthatom be azt csupa okoskodással, hogy lelkem valahová az örök egekre emelkedik testi mivoltom elmúlása után? Mert ugye józan okoskodás különböztet meg a barmoktól, akik elme nélkül fel sem fogják, ha Isten beszél nekik. Mikor a világ urának rendelkezéseit akarom megismerni, akitől én okoskodó lelkemet kapom, nem élhetek-e ez okoskodással?

A: Érted-e, hogy a világ miként kezdődhetett, de akár hiszel akár nem, csak itt van, létezik, nem?

P: A világot látom, érzem tapasztalom. De hol látom én lelkem örök valóságát, miként a Napot az égen? Hogyan tudhatom akkor, hogyan s mivégre csinálta ő e világot, ha meg nem kérdezhetem? Volt-e hatalma jobb világot csinálni, mert ha igen, miért csinált rosszabbat helyette tele bűnnel, nyomorúsággal? Mivégre enged országában olyan dolgokat, melyekre haragszik, amiket bűntet s elitél?

A: Te semmit sem tudsz barátom. Hát nem ismered Mózest, akivel a Teremtő megosztotta munkája tervét?

P: Kicsodát? Tudott-e őróla Konfuciusz? Járt-e Kínában ő? Mert én kínai ember vagyok, aki Konfuciusznak hittem el azt, amit hinnem lehet.

A: No még szerencse, hogy nem elfajzott keresztény vagy, csupán szerencsétlen atyáktól való.

(A beszélni kezd az írásról, a teremtésről, hogyan fújt Isten emberbe élő lelket magából, az almáról, az Atyáról és fiáról, a feltámadásról, a szent lélekről, a szent könyvet értő szent emberekről, az utolsó vacsorát megidéző istentiszteletekről, az isteni bölcsességről és az emberi elme végességéről, a megváltóról)

Balla Demeter, Ádám és Éva (1984)

(P a megváltó testi mivoltáról kezd illetlen kérdéseket föltenni, amikor az ajtó felől zaj hallatszik)

P: Zörgést hallok, nyiss ajtót!

(hírét véve a pogány filozófus haldoklásának térítésre érkeznek egymás után a hitek ágazatának képviselői, egy kálvinista, egy lutheránus, egy áriánus, egy zsidó, egy óhitű, egy kvéker)

P: Jókor jöttök barátaim. E becsületes emberrel már régóta beszélgetünk az ő hitéről, a szentírás jelentésiről.

Kálvinista: Miféle hitből való?

P: Azt nem tudom, de azok közül lesz, akik Istent vacsorálnak

Kálvinista: No és te elhiszed neki, amit beszél?

P: Á dehogy, egy szavát sem hiszem

Kálvinista: Mindegy, akár hiszel neki, akár nem, pokolra kerülsz, mert ezek hamisan magyarázzák az Írást. Rám figyelj, ha üdvözülni akarsz

Lutheránus: Nem hallgathatom az ilyen megcsaló beszédeket, egyiküknek se higgy

Ariánus: Istenre kérlek, zavard el a csábítókat, mind hazug

Zsidó: Én tudhatom igazán amiről azok az emberek beszélnek, hiszen a szent könyvet az én nyelvemen iratta Isten. Kérdezd csak meg őket, tudnak-e zsidóul egyáltalán... Hogy az ő messiásukat megölték? A miénk bizony uralkodni született, s hogy megszabadítson minket idegenek járma alól

Óhitű: Ne hallgass oda uram, mind tévelygésben vannak, így el nem igazodol soha

Kvéker: Jaj neked szerencsétlen, ha a szentírás elfajult magyarázói után indulsz s nem engem követsz

(Folyik az érvelés, egymás szavába vágnak...)

P: Már megbocsássatok urak, rajtatok kívül más nincsen Európában, akik a szentírást ugyancsak a maguk módjára magyarázzák? Milyen érdekes, hogy ti mind oly hitet hirdettek, minek elfogadásához nem kell okoskodás. Odanézzetek, ki az a magas süvegű bő nadrágos jóember ott?

Kálvinista: Ez egy török, neki Mohamed az Istene, ez egy nem idevaló pogány

Török: Mit csinálnak ezek a pogányok itt veled te szegény beteg?

P: Hehe, a török pogánynak mond benneteket

Török: Hogyne mondanám, hiszen nem hisznek Mohamedben, Isten küldöttében, ki az ő törvényeit hirdeti, és amit ezerszer annyian követnek mint ők itt s az ő népeik. Légy törökké, hogy a gyönyörűséges paradicsomba juss.

(No erre újra indul a vita, mindenki mondja a magáét, míg P meg nem adja magát)

P: Megbocsássatok, hogy okoskodom, de oly nehéz megfeledkeznem róla, hogy ember nem vagyok, és elfogadnom azt, hogy emberi eszemmel értenem, okoskodnom nem szabad. Miként a halakat is nehéz volna meggyőzni, hogy nem úszásra vannak teremtve, hogyan tudnám én okoskodás útján hinni el, hogy nem okoskodásra lettem szánva. Szememet behúnyom hát és választom a hitet.

Mind: Bravó, bravó, megnyertük őt, szentlélek szállt belé. Boldogok mindazok, akiké Istennek országa. Az én hitemet fogadd el, az enyémet... az enyémet... az enyémet...

Joel-Peter Witkin (1984)

P: Csend legyen! Tudjátok mit, mindegyikőtök tegyen egy kis cédulát ebbe a zacskóba, ráírva egy betűt, melyről fölismerhető. Adjunk hozzájuk egy cédulát is, amin semmi sincs. Azután rázzuk őket össze jól, majd hogy én egyet onnan kihúzzak. Ti pedig imádkozzatok erősen, hogy Isten melyik cédulát adja kezembe. Csodával dőljön el, melyikőtök hite a legigazabb, s így az én hitem is csodával kezdődhessen el, miként mind a tiétek is.

Mind: Nagyon jó, úgy legyen

(a török allahozásba kezd, a pápista susog, olvasót forgat, a kálvinista zsoltár éneklésbe fog, a zsidó vinnyog, rikolt, liturgiát koledál az óhitű, evangéliumot prédikál a lutheránus, imát mormol az ariánus, habzik a kvéker szája, mintha nyavaja törte volna, a filozófus szánakozva nevet, csudálkozik, majd végre húz ... )

[átirat Bessenyei György, Pariades térése, Ősholmi (1779) alapján

szerk. Bíró Ferenc, A Holmi, Akadémia Kiadó, Budapest, 1983]

CSENDES ÉJ

2010-12-26T09:15:00.000-08:00

Ezt a karácsonyi dalt valószínűleg mindenki ismeri, legalábbis a dallamát. Kiváncsi lettem a szövegre is, de senki nem tudott többet az első sornál, akit megkérdeztem. Az interneten talált többféle változat egyike sem hangzott ismerősen. A fordítások néhány szép sor ellenére kifejezetten idegenül hatottak (pl. "nyugta mély", "szunnyad már minden lény", "szent szülepár", "szent fiú aludjál", "pásztor nép gyorsan kélj",...).

Az ismertebb angol változatok közül nekem Olivia Newton Johné tetszett meg, erre alakítottam a magyar szöveget, illetve a hajlításokat.

Csendes éj szentséges éj
Kialudt minden fény
Nem virraszt csak a szent család
Ringatják a Jézuskát
Aludj aludj gyermek
Mennyei álom ölén

Csendes éj szentséges éj
Angyalok hangja kél
Fenn zengik a halleluját
Ünnepeljük Isten fiát
Itt van itt van a gyermek
Megváltó jött el közénk

Csendes éj szentséges éj
Virradj ránk tiszta fény
Kegyelmet sugárzó hajnal
Remény és szeretet vígasztalj
Úrjézus megszületett
Úrjézus megszületett

Csendes éj
by lyency

measure: 3/4
tempo: *| =81

C C
Cse-en-des | éj | szen-tsé-ges | éj
G7 C
Ki-a- |ludt | min-den | fény
F C
Nem vir- | raszt csak a | sze-ent csa- | lád
F C
Rin-gat- | ják a kis | Jé-ézus- |kát
G C
A-ludj | a-aludj | gyer- | mek ||
C G7 C
Menny-e-i | á-lom ö- | lén |

Cse-en-des | éj | szen-tsé-ges | éj
An-gya- |lok | hang-ja | kél
Fen-nen | zen-gik a | hal-le-lu- | ját
Így ün- | nep-lik az | Is-ten fi- | át
Itt van | itt van a | gyer- |mek ||
Meg-vál-tó | jött el kö- | zénk |

Cse-en-des | éj | szen-tsé-ges | éj
Vir-radj | ránk | tisz-ta | fény
Ke-gyel- | met su-gár- | zó ha-aj | nal
Re-mény | és sze-re- | tet ví-gasz- | tal
Úr-jé- | zus meg-szü- | le- e-| tett ||
Úr-jé-zus | meg-szü-le- | tett

Cordova Karácsony

2010-12-24T08:01:00.000-08:00

FOTÓSOROK

2010-12-18T16:03:00.000-08:00

kézről kézre

Kant szerint a kéz agyunk látható darabja. Hozzátehetnénk: egyben lelkünk látható darabja is, - így állítva jó Immanuelt talpáról a fejire.

A kéz ábrázolásáról, megjelenítéséről a fotóriporterek nem sokat filóznak, inkább csinálják. (Van is igazatok Fotografen, meg nincsen is - mondaná erre Hegel odaföntről, ha bárki odafigyelne.) A fotósok mind jól ismerik és így vagy úgy alkalmazzák a kéz gyengédséget, erőt, vágyakat, érzéseket kifejező és jól fölismerhető gesztusait.

Berenice Abbott: Kezek és kimonó, 1924

Edward Weston: Jean Cocteau keze, 1927

Elliott Erwitt a Magnum ügynökség tagja, egy ideig elnöke, még könyvet is készített, stílusosan kézikönyvet, egybegyűjtve kifogástalanul profi fekete fehér fotóit. Azokat, ahol a kéz főszerepet kap és teszi azonnal érthetővé, könnyen fogyaszthatóvá, majd gyorsan felejthetővé a fotót. [Elliott Erwitt's Handbook, The Quantuck Lane Press, New York, 2003]

Erwitt: Richard Nixon, Miami Beach, Florida, 1968

Erwitt: Nyikita Hruscsov és Richard Nixon, Moszkva, 1959

Vannak mesterek, akik másként bánnak a kézzel. Például Ralph Gibson, akit Leicásnak is szoktak nevezni (legújabban történetesen egy Leicát neveztek el Ralph Gibsonnak), nem áll be a kontemporén fotozsurnaliszták versengésébe. Így beszél:

Bepe Patitucci: Ralph Gibson, 2oo2

... a fotózás nálam sohasem kötődött külső eseményhez. Ha mondjuk holnap 12:oo-kor lesz egy kivégzés, odamész, bármelyikünk nyerhet egy Pulitzer díjat. Ha 12:o1-re érsz oda, vége, lemaradtál. Amit én akartam csinálni az az, hogy képes legyek rá, hogy bármilyen dolog érzékelése, maga az észlelés legyen a tárgyam. Ezért ugye, igen egyszerű dolgokat fényképeztem, egy papundekli dobozt, vagy egy széket, vagy egy kanalat...

... vagy egy kezet, merthogy a beszélgetés szövegét kisérő tucatnyi képnek több mint a fele kéz.

A fotóművész web site-jának nyitólapja egy töltőtollforgató, elegáns, mandzsettagombos kéz, jobban mondva egy M.C. Escher egymást rajzoló kezeit idéző félkéz.

Web galériájának másik terme egyenesen a kezek címet viseli. A francia kiadású vékony "Fénytörés" füzetében is kezek, az órás, a dinnyés, a sapkás kezek.

Gibson nem verseng, mégis úgy néz ki, egyre nyeri a versenyeket, Kanton és a kézikönyveken is túl, hazai pályán, egyedül, utcahosszal...

Gibson: kép a "Ghost" sorozatból

The Somnambulist, 1968

Erwitt: New York City, 1961

retro

2010-07-10T04:53:00.001-07:00

a suli

2010-06-10T15:49:00.001-07:00

lilikó

2010-04-24T09:23:00.000-07:00

CORDOVA ROMANTICO opening at the KOLTA gallery

2010-04-07T21:05:00.000-07:00

infraredish

2010-03-28T10:42:00.000-07:00

cordova romantico

2010-02-14T19:24:00.000-08:00

snow and birds today

2010-01-29T15:15:00.000-08:00

csillagos mély

2010-01-16T22:40:00.001-08:00

blogzás éjjel-nappal

2010-01-07T19:39:00.000-08:00

carolina reggel

2010-01-05T20:08:00.000-08:00

láccólagos pacifico

2009-12-31T17:31:00.000-08:00

1947-ben 3,5% kamatra lettek betéve ezek a tizesek az OTP-be. 62 év alatt mindkettő megtriplázódott, és a mai napra 63Ft 4O fillér lett belőlük. - még várok.

belemenekülök az éjszakába

2009-12-31T17:24:00.000-08:00

B.U.I.C.K. - mondta Sz. Illés - mindenkinek!

2009-12-25T11:26:00.000-08:00

felmelegedés (globális)

2009-12-15T09:12:00.000-08:00

memphisi karácsony

2009-12-08T20:25:00.000-08:00

ó a lilikó

2009-12-03T16:11:00.000-08:00

the BABEL

2009-11-28T21:14:00.000-08:00

FZ

2009-11-25T19:54:00.000-08:00

le chamechaude a csúcs

2009-11-24T20:31:00.000-08:00

parko ló

2009-11-22T17:02:00.000-08:00

biztonságos?

2009-11-20T18:01:00.000-08:00

kórterem vázlat

2009-11-20T15:48:00.000-08:00

... Erzsit aznap operálták a hatalmas fölfordulás után. Kába volt még, ahogyan visszahozták. Mikor Ilona végre rászánta magát, hogy kiszálljon az ágyból és ponyolába bújt, látta amint kerek fejét elfordítva békésen alszik. Csenevész fák leselkedtek hajladozva a szürkülethez készülődő udvar felől, sanda árnyékokat vetve Erzsi színtelen telehold arcára.

Ekkor döntött úgy Ilona, hogy maradék erejét összeszedve nekiinduljon a homályos kórteremnek. Amikor elindult, Erzsi nyugodt lélegzése hallatszott csak az ablak felől. Másik szomszédját, Jolánt reggel engedték haza vizit után. Jolán üres ágya végénél megpihenve, a rettenetes csendben szorongás fogta el Ilonát. Bűnösnek érezte magát, pedig jól tudta, bűntelen.

Valamelyik délután beszélgettek, pihentek, amikor három rendőr lépett a kórterembe. Egyszerre mindenki elhallgatott. Bea takaróját kezdte igazgatni, Erzsi kalimpáló lábai megálltak egy pillanatra a levegőben. Jónapot kívánok – mondták a rendőrök. Készségesen hajladoztak a kíváncsi fák az ablak előtt, utat engedve az erőtlen februári napfénynek. Jolán csodálkozva ejtette ölébe újságját és az ajtó felé nézett. - No hogy van, hogy van, főhadnagy asszony? – kérdezte vidáman Jolánt a három rendőr. ...

country

2009-11-16T11:13:00.000-08:00

repülni

2009-11-15T20:46:00.000-08:00

szabadtéri színpad

2009-11-14T19:28:00.000-08:00

keresem a szót

2009-11-13T12:49:00.000-08:00

pózna memphisben

2009-11-12T15:29:00.000-08:00

egy hal álom

2009-11-07T13:14:00.000-08:00

a napfelkelte elmarad

2009-11-06T22:35:00.000-08:00

a virág megpillantása

2009-11-04T18:22:00.000-08:00

a kék virág megpillantása

2009-11-04T18:19:00.001-08:00

napkelte a vízmű dombról

2009-11-01T18:55:00.000-08:00

BOKOR FÉNYEI_1 /2009 május 29/

György gazda gyümölcsöse alól jól belátni a környező dombvidéket

reggel a vendégház mögött

2009-11-01T18:51:00.000-08:00

BOKOR FÉNYEI_2 /2009 május 28/

A Bokor-Kutasó focimeccs a Falunap elmaradhatatlan eseménye szokott lenni

délelőtt a falu végén

2009-11-01T18:45:00.000-08:00

BOKOR FÉNYEI_3 /2009 május 29/

Mariskáék előtt lenn a Béke utcán kis földút vezet a fiatal fákkal szegélyezett földekre

dél a határban

2009-11-01T18:39:00.000-08:00

BOKOR FÉNYEI_4 / 2009 május 27/

Eső készül (és lesz is) délutánra

vihar után a temetőnél

2009-11-01T18:32:00.000-08:00

BOKOR FÉNYEI_5 / 2009 május 30/

A szivárvány palóc neve "bábabukra" azaz a "tündér bokra", hasonlóan a menny karéján űcsörgő tündér képéhez a finn regevilágban

estefelé a faluban

2009-10-31T22:32:00.000-07:00

BOKOR FÉNYEI_6 /2009 május 28/

Késő délután Márta asszonyék előtt a Szabadság utcán

vége a napnak

2009-10-28T09:31:00.000-07:00

BOKOR FÉNYEI_7 / 2009 május 30/

Péter buszsofőr a megállóval szemben lakik, ő mindig az "utolsó járat"

APÁM EMLÉKEI

2009-10-23T11:50:00.000-07:00

Apám 73 éves, a forradalom 33^(*). Születésnapomra képeket hoz át. Fekete-fehér negatívokat, pauszcsíkokból dipába kötött tasakokban. Mérnöki pontossággal vágva, fűzve, kötve, sorszámozva. A borítón elmosódott írás. 1956. szept. Balassagyarmat, alatta, 1956. okt. városi felv.

* * *

Apámnak harmónikás Kodakja van, a film hatszorhatos, fémorsós. Ritkán fényképez, nagyítani már egyáltalán nem nagyít. Valaha még kiállításra is dolgozott. Első képei: Nagybányai festő, Fürdőzők a Szamoson, Vasút épül, Jenci a hátizsákban, Mit csomagoltak uzsonára. Szeretett címeket adni. Az 1956. okt. városi felvételek sosem kaptak címet, el sem készültek. Apám még mindig fél.

Szemüveges, göndör hajú fiatalember, kockás ingben. Műszer fölé hajol a sínek között. Mint pár éve egyetemkerti gyakorlaton, gesztenyefák alatt. Áll a front. A vasutasok mentesülnek. Apámat nem hívják be. Erdélyben épül a vasút, mintha béke volna. Vagonokba embereket terelnek. Köztük szemüvegeseket, kockás ingeseket, göndör hajúakat. Apámat nem viszik el. Munkaszolgálatosokat hoznak a vasútállomásra. Van akinek egész életére szól a tábor. Aki író írjon, aki festő fessen. Apámat nem átkozzák el.

Vissza kell vonulni Gyarmatra. Az udvarban eltemetnek egy kétéves kisfiút. Hátizsákban a bátyámat. Vége a háborúnak. Újra dolgoznak a bíróságok. Apámat nem ítélik el. Földosztás, bélistázás. Sztálinvárosban épül a vasút. Az iparosításnak szakemberekre van szüksége. A párttitkárok nem szeretik, amit a mérnök gondol. Apámat nem küldik el. Avatják az úttörővasútat. Pestre költözünk. Telnek a káderlapok, munkában a házmesterek. Apámért nem csöngetnek be.

Nézzük együtt a negatívokat. Apám meséli, mi volt, hogy volt 1956 októberében.

__________________

(*) Az itt közölt visszaemlékezést a fényképező idősebbik fia, Lehel Jenő írta 1989 augusztusában egy apjával készített magnófelvétel alapján. Az írás a Mai Nap 1989 október 23-i számában jelent meg

Hát maguk itt mit csinálnak?

A Jukóbányai vasutat építettük. Diósgyőr fölött, kábé nyolc kilométer hosszú vonalat. Nagyobb csillék kerültek oda, több szenet fejtettek. A régi vasút gyönge volt, fel kellett erősíteni. Vendégszobában laktunk az állomáson. Huszonnegyedikén reggel is mentünk ki munkára. Ahogy ott méricskélünk, kiabálnak nekünk az emberek, hát maguk itt mit csinálnak. Mi az, hogy mit csinálunk, hát vasutat mérünk föl, dolgozunk. És honnan jöttek? Pestről. Hát nem tudják, hogy ott már lődöznek? Erre szépen összepakoltunk, bementünk az állomásra. Igenám, csak vonat nem volt. Szovjetunióból elindultak a tankok. Miskolc városon dübörögtek végig egymás után. Kimentünk a főutcára és néztük.

Indult másnap Miskolcról egy gyorsvonat. Bejöttünk a Keleti pályaudvarra. Akkor már az utcákon lövöldözés folyt. Gyalog kellet jönni a villamos mellett. Egy sorkatona is leszállt erről a vonatról. Kéksapkás parasztgyerek volt, mindenféle rangjelzés nélkül. Akkor az emberek, akik az állomáson voltunk, figyelmeztettük, hogy vigyázzon, ne menjen ki az utcára. Mert ott ha meglátnak egy ávóst, akkor nem nagyon fogják kérdezgetni, hanem lelövik. Tünjön el, vagy valamit csináljon, üljön vissza, aztán menjen a fenébe haza.

Még vagy három ember volt velem, mentünk szépen a Rákóczi úton. A Nemzeti színház előtt, az Emkénél, már ott volt Sztalinnak a szobra. Verték szét, aprították, tördelték. Valami traktor, vagy tank, húzhatta oda. Mentem tovább. Egy tank csöve egész laposra volt állítva, átbújtam alatta. A Kálvin téren is ott voltak az oroszok, a híd előtt is. Gyerekek, asszonyok fölmentek a tankokra, nagy barátkozás folyt. Emlékszem betört ablakok voltak, de nem nyúlt senki a kirakathoz. Nem igaz, hogy akkor fosztogattak.

Gyertek haza, fiam, ne csináljatok cirkuszt

Nem emlékszem, melyik nap volt, a Szepesi beszélt a rádión keresztül a gyerekeknek, hogy menjenek haza. A szüleiket is megszólaltatták, hogy hagyjátok abba, hogy gyertek haza fiam, ne csináljatok cirkuszt, mert ebből baj lesz, satöbbi. Szinte könyörögtek a gyerekeknek, ne barikádozzanak, ne lődözzenek.

A Petőfi hídon kellett átmenni, amikor mentem be a hivatalba, mert a Ferenc József hídon lőttek. A minisztériumnál állt egy tank, nem a Dunára, hanem a város felé irányítva. Benn gyűléseket tartottak, megválasztották a tanácsokat. Az ifjú Bartók lett valami elnök. Voltak ott nagy pofájú kollégák, addíg nem veszik le a szakállukat, mondták, amíg a ruszkik ki nem mennek. Kezdett beszélni a főmérnök, kedves elvtársak, így mondta. Erre lehurrogták, nem vagyunk elvtársak, urak vagyunk. Ilyen hangulat volt. Fölmentünk a személyzeti osztályra, kiszedtük a káderlapokat a páncélszekrényből.

Az ablakok be voltak törve. Rajzpapírokat szabdaltunk, ragasztgattuk be szépen. Az egyik kolléga tudott csehül, a ruszkikat vezette az első napokban. Ott tolmácskodott a tankok között, mesélte. Aztán meg azt mondta, hogy a magyar tankokat is irányította. Lényeg az, annyit beszélt, hogy egyszer csak eltűnt, disszidált. Ezek az emberek ott szélhámoskodtak. Azt hitték, majd ők lesznek az osztályvezetők.

Amikor vonultak az emberek a romok között, az olyan volt, mint a háború. Minden lecsendesedett, akkor az oroszok kimentek. Az Enszben a szovjet külügyminiszter azt mondta, hogy kivonulnak. Ki is vonultak, a hogyhívjákról, a körutakról. A rádióban a hangok megváltoztak, egy csomó párt akkor kezdett megalakulni. És ezek a gőzfejü emberek elhitték, hogy itt valami lesz. Én tudtam, ebből semmi nem lehet, ebből csak baj lehet. Tisztában voltam azzal, hogy milyen megállapodások voltak. Európát felosztották. Itt nincs mese, az oroszok innen ki nem mennek. Balassagyarmaton mutatta nekem egy orosz a térképen, annakidején, Bécs három részre, Berlin négyre lesz felosztva. Amerika el is mondta utólag, hogy biztosították a Szovjetuniót, hogy nem kívánnak beavatkozni ötvenhatba. Ugyanakkor a Szabad Európa meg a legpimaszabb módon heccelte itt a fiatalokat. Tanította ki őket, hogy kell ezeket a Molotov koktélokat készíteni, meg a tankokra dobni.

Az ágyúkat elvontatták, de maradtak ott orosz katonák. Sötétkék nadrágban. Azt klórmésszel leöntötték, és rózsaszín lett a nadrágjuk. Ezt nem lehet elfelejteni, ez olyan volt. Láttam egy idősebb embert, hogy aztán ez balesetet szenvedett, vagy lelőtték, mit lehet azt tudni. Ez a Futó utca, és innen benzines palackokkal dobáltak rá a tankokra, így tették lehetetlenné őket. Tankok bementek a szoros utcákba. Nem tudtak fordulni sem. A magyar halottakat gyorsan elpucolták. A Mária Terézia laktanyánál koporsóba tették, és elvitték őket. A laktanya kollégium is volt, a Liliom utcai oldalról. Egyetemista koromban ott laktam a harmadikon, balról a harmadik ablak. Azon bámultam ki. Az alsó rész el volt választva, ott katonák voltak. Az emeletről néztük, ahogy valamelyik törzsőrmesternek a felesége meztelenül hogyhívjákolt, öltözött át este. Nohát negyvenöt után már megszüntették.

Óvóhelyeket jelöltünk ki

A házban estére bezártuk a kaput, hogy ne jöjjenek idegenek oda. Vasárnap hajnalban, negyedikén, rohantunk le a pincébe. Node előtte ócska deszkákat, ajtókat emeltünk le, tettük a szén tetejére. Nem, fegyver az nem volt a kapuőrzéshez. Ide figyelj, ilyenről még most sem beszélnék.

Volt ott egy géppisztoly meg egy pisztoly is. Az egyetemről kerülhetett oda. A lényeg az, a háznak volt géppisztolya, láttam. De aztán gyorsan rábeszéltük a fiúkat, hogy tüntessék el. A kapu be volt zárva. Párban voltunk, én az öreg Bálinttal a negyedikről, ő volt a házbizalmi, vagy ilyesféle. Mondtam neki, menjünk le a pincébe, és nézzük meg, ha itt esetleg valami bombázás van, akkor hogy tudunk kiszökni. Mert amikor leomlik a fal, az az első kijáratokat eltünteti.

Akkor minden pincében végigmentünk, hogy ott hogy van, mint van. Egy öreg építész nekem ugrik, mit ijesztgetem én itt az embereket, hogy majd összedől a ház, satöbbi. Nem érdekelt, leintettem és megmondtam, tudom mit csinálok. Annak idején a háború előtt óvóhelyeket jelöltünk ki. Fizetségért. Fönn a várban, Kőbányán. Még negyvenegyben az egyetem után.

A pincében főztünk és semmi különös nem volt, ott kosztoltunk. A két egyetemista ott volt velünk a kollégiumból. Az ellátás olyan volt, hogy nagy tömbökben volt dán vajunk, azután holland kakaó. Vidékről is jöttek föl a falusiak. Egyszer azt hiszem a Kálvin térről aktatáskában hoztam krumplit. Osztották egy kocsiról. Amikor jöttem a hivatalból.

A magyar tankok szép nyugodtan sétáltak. Tartották a rendet valahogy. Magyar zászlóval, Kossuth címerrel. Már a harcok után, amikor elcsendesedett minden. Miután az oroszok kimentek. És mondják is, hogy semmi nem indokolta, hogy november negyedikén visszajöjjenek.

A te papád ávós

Jártam be a városba. Akkor már nem nagyon lőttek. Csak lődözgettek. Srácok is voltak. Ávósokra vadásztak. A Kálvin téren fölszaladt egy hogyhívják, egy ávós a toronyba. Azt oda zavarták és az onnan lődözött. Az evangélikus templomról. Gyorsan behúzódtunk a falhoz. A szomszédom a kapu alatt szídott valakit. A hangját megismertem. Alsóbb évfolyamra járt, benne volt a Gömbös szobor robbantásában is. Nem szólítottam meg, akkor ő miniszter helyettes volt.

A házban sok gyerek volt. Az egyik festette a kapura a Kossuth címert. Volt a földszinten egy vöröshajú fiatal lány is, aki aztán disszidált. Az öccse kiabált fel a másodikra a gyógyszerész gyerekének, hogy a te papád ávós. Erre azt mondja, nem ávós. És ez így ment. Nem volt ávós, csak katonatiszt.

Szabóék, vagy Vargáék laktak a földszinten. Igen, Varga Edit volt az a vörös lány. Azt tudom, még a háztetőre is följött velünk. A cserepeket elhúztuk, és onnan néztük, hogy ég a laktanya Pesten. Hárman mentünk fel az egyetemistákkal, meg az Edit. Annyit tudok, hogy azok ott paskolták a kislány fenekét. Dehát lehetett vele.

Első osztályon utaztak a tisztek. A gyerekek pontosan felismerték, melyik ávós, melyik nem. Mindenki tudta, hogy az ávósok, azok kiválasztottak. Azok vitték el az embereket. Becsöngettek, és vertek. Kékcsíkos sapkában. Hogy azokat el kell kerülni, mint a veszett kutyát. És attól féltünk mindíg, hogy ezek egyszer csak bejönnek. Hogy hová? Akárhová, a lakásba, a szobába.

A szomszédunkban két férfi lakott. Két ávós tiszt, akiknek a felesége két testvérnő. Ezek elég nagypofájúak voltak. Valahonnan Kunszentmártonból jöttek. Átjártak anyádhoz beszélgetni. Nem nagyon becsülték egymást. Sok mindent elmondtak. Az is veri, ez is veri az embereket. Ez egy csirkefogó, de az ő férjük nem. Amikor aztán géppisztolyosok jöttek, szerencsére már nem voltak ott. Mondtam nekik ezek már rég eltűntek. Eltűntek?

* * *

Örülök a negatívoknak. Apám azt mondja, csinálok velük, amit akarok, de vigyázzak... A képeket meg kell csinálni. Megvan a nagyító, a három tálka. Veszek égőt, piros mikulás zacskót, vegyszert, papírt. A hívó kényes, nem kerülhet bele fixír. Minden eszembe jut a sötétben. A lavórban fürdenek a képek. Itt vannak a kezemben, itt vannak a fejemben. Apám emlékei, apám félelmei.

beijing opera

2009-10-14T22:56:00.000-07:00

barátságos arcot!

2009-10-13T22:29:00.000-07:00

out of china

2009-10-11T09:43:00.000-07:00

Gólyafészek, Csécse

2009-10-05T18:10:00.001-07:00

/2009 május 28/

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület adatbázisában jelenleg 69oo hazai fehér gólya fészek szerepel. Az önkéntes megfigyelők jóvoltából egyre bővülő nyilvántartásban ez az önálló tartóoszlopra épült fészek a 3027001 azonosító számot kapta.

Palóc ház, Patvarc

2009-10-05T18:05:00.000-07:00

/2009 május 28/

A 752 lelket számláló Patvarc a magyar egyutcás falutípus ma is élő, szép példája. A Balassagyarmatra vezető főúton, a Gyarmati utcán, található ez a jellegzetes palóc lakóház. Háromszög formájú oromzata, palóc nyelven"fürfal" vagy "fürgát", deszkából készült és kerek szellőzőnyílásokkal díszített.

Utcasarok, Cserhátsurány

2009-10-05T18:01:00.000-07:00

/2009 május 28/

Az országot Kőszegtől Sátoraljaújhelyig átszelő kék túristaút és egyben az Országos Kék Túra egyik állomása a 889 lakosú Cserhátsurány. A vándorok nem itt szoktak megpihenni a Rákóczi utca sarkán, hanem a több látnivalót kínáló dombok tetején, valamelyik kastélynál, vagy a Szent István tiszteletére szentelt régi katolikus templomnál.

Szent István szobor, Nógrádszakál

2009-10-05T17:57:00.000-07:00

/2oo9 május 26/

A katolikus falvakban mindig élt Sent István kultusza, az államalapító István királyt pedig mindmáig az egész nemzet tisztelete övezi. A keresztény Európához tartozás eszméje, és az utódokra hagyott intelmei örökérvényű tanulságok hívőknek, hitetleneknek.

Tóth nagyapám ajándéka

2009-09-26T22:19:00.000-07:00

Tóth Lajostól

Emlékül

1911. Szeptember 17. én

Menyasszonyi ajándéknak kapta

Szabó Margit

Vasas Sándor Műterme

ÉRSEKÚJVÁR

BOKOR - a megtalált falu

2009-09-22T22:05:00.000-07:00

DIA NOSZTALGIA

2009-09-09T21:45:00.000-07:00

FOTÓSOROK

2009-08-30T13:37:00.000-07:00

Dodgson atya

titokzatos arcai

1. Charles Dodgson atya legfőképp kislányokat fényképezett. Ruhában, vagy anélkül. Ezt manapság nem lehetne bűntetlenül folytatni 25 éven keresztül. Egyrészt kitagadná őt az egyház, szabad Amerikában pedig a fotóüzlet elől vinné el a rendőr frissen hívott negatívjaival együtt. A viktóriánus Londonban azonban lehetett. Mert akkor nem léteztek fotóboltok, negatívok sem, hiszen üveglemezre fényképeztek. És sem az atyán (élt 1832 – 1898), sem a pucér (azaz tiszta, ártatlan) gyermekeken nem ütköztek meg az emberek.

Mary Millais /kb. 1860/Albumin nyomat

2. Charles Dodgson atya nemcsak fényképezett, legfőképp írogatott. Meséket, gyerekeknek, felnőtteknek. Verseket is. Amikor Longfellow epikus költeménye, a Hiawatha éneke, 1855-ben megjelent, az akkori sikereket jellemző módon, nyomban követték a paródiák. Az atya is alkotott egyet az előírt formában, lendületes trocheusokban a legendás indiánról.

A paródia címe sajátságosan ”Hiawatha fényképez”, és a történet a nagyfőnök kudarcba fulladt tervét adja elő eposzi méretekben amint mindent megkisérel, hogy népes családját gyönyörű rózsafából szerkesztett óriási fényképező masinája elé terelve megörökítse.

Nedves lemezes kamera

kb. 1860-ból tartozékokkal

3. Charles Dodgson atya Alfred Lord Tennyson Maud című drámai költeményéhez is írhatott volna paródiát. Az akkori New York Times kritikája szerint Longfellow eredeti, egyszerű és aranyos műve pontosan az ellentéte Tennyson morbid, istentelen és kegyetlen alkotásának. Ami viszont egy paródia céljaira még alkalmasabb. Nem beszélve arról, hogy az atya jól ismerte Tennysont és művész társaságát a pre-rafaelitákat. Olyannyira közelről, hogy Julia Margaret Cameronnal vetekedve ő is készített portrét a koszorús költőről, sőt magáról a fotográfus kollegináról.

Valószinűleg Lewis Carroll felvétele /kb. 1860/

Julia Margaret Cameron ötből a két legfiatalabb fiával

egyetlen lánya Julia volt a legidősebb

C. Barker tiszteletes és lánya May /1864/

4. Charles Dodgson atyát én is, te is, mindenki jól ismeri. Nem más ő, mint a híres nevezetes Aliz Csodaországban (fordította Kosztolányi) szerzője, a mesélő, az álmokat álmokba szövő, a logikai feladvány gyártó matematikus, kicsi lányok fotós lelkipásztora, Lewis Carroll.

Másik híres könyve ”Alice Through the looking glass”, mi is a címe magyarul? ”Aliz Tükörországban”? Jól hangzik, szellemes, de nem pontos. Dehát hogyan is lehetne egyszerűen magyarítani a “looking glasst”, ami arra való, hogy a gyönyörű rózsafából szerkesztett óriási fényképező masina végénél, fekete lepedő alatt, Hiawatha főnök élesre állíthassa rajta a fejjel lefelé izgő-mozgó családtagjait. Mindhiába.

TÜKÖR

2009-08-03T17:09:00.000-07:00

Hogyan fordít a tükör?

Ha tükör elé állunk, jobb és bal oldalunkat felcserélve látjuk.

Vajon miért nem a fejünket és a talpunkat cseréli föl a tükör?

A fenti kérdéssel egy mexikói diák disszertációjában, [1]-ben, találkoztam először, majd Mérő László Észjárások című érdekes könyvében, [2]-ben láttam viszont tíz évvel később. Mérő könyve a racionális gondolkodás korlátairól és a mesterséges inteligenciáról terjeszt ismereteket, így kerül szóba a tükör.

A doktori disszertáció tárgya a demokratikus szavazási módszerek matematikai modellezése volt, és a mottóul választott kérdésre válasz, vagy forrás, ott nem is szerepelt. Baráti társaságban a tükör feladványt időnként előhoztam - ha jobb témánk éppen nem akadt. Sokféle “megoldás” született, barátaim fejtegetéseit azonban sohasem éreztem meggyőzőnek.

Amikor a probléma időről-időre eszembe jutott, nem az zavart, hogy nem találok, vagy hallok kielégítő magyarázatot. Az érdekelt inkább, mitől olyan nehezen megközelíthető ez az egyszerűnek látszó fejtörő. Kaptam ugyan a nehézségekre is utaló valamiféle magyarázatot, amikor a Mérő-könyv a kezembe került, de “igazi” választ magára a problémára, érdekes módon, ott sem. Mintha csak eszes barátaim eszmefuttatásai lennének egybegyűjtve az igéretes bevezetés után, mely így hangzik:

“A Tükörbe nézve fejtörő példa arra, hogy egy egészen hétköznapi kérdés hogyan tud a tudományok paradigmáin kívül rekedni. Ez nem is igazi rejtvény: nincs csattanós, a hétköznapi józan ész keretein belül egyértelműen világos megoldása. Pedig milyen ártatlan kérdésnek látszik. Kellene, hogy szóljon erről a fizika vagy a matematika, nem szoktak az ilyen kérdések megoldhatatlanok lenni.”

A bevezetőt elmélkedés követi interdiszciplinaritásról, gödeli problémákról. Az igazi meglepetést számomra a könyv irodalomjegyzéke tartogatta. Innen tudtam meg, hogy a fejtörő filozófiai probléma, nem csupán egy fantáziadús aspiráns agyszüleménye. A tükrös feladvány forrásaként megjelölt cikk, [3], rangos nemzetközi szakfolyóiratban, a The Journal of Philosophy-ban jelent meg.

Történt azután, hogy TÁ apó mesterrel elhatároztuk, kidolgozunk egy-egy megoldást mi is. Leírjuk, megbeszéljük, majd összevetjük a szakcikkel. Azonnal megrendeltük a cikk xerox másolatát. Amíg a papírok ide-oda jártak a könyvtárak között, el is készültem házi feladatommal.

§§§

Mielőtt megkiséreljük a választ a tükör problémára, lássunk egy jóval egyszerűbb kérdést.

Ablaktalan, teljesen üres szoba mennyezetének közepén kampó, arról egy kötélen akasztott ember lóg, talpa fél méternyire a padlótól. A szoba egyetlen ajtaja belűlről kulcsra zárva. Mi történhetett?

Öngyilkosságra gyanakszunk, dehát a szegény fickónak valamire fel kellett állnia. Vajon mire, ha a szoba üres, és a bezárt ajtón semmit ki nem vihettek onnan? A megfejtés nem más, mint egy képzeletbeli út, amely mindenki számára nyilvánvaló alapigazságokból indulva elvezet a szokatlan jelenségig. Lépésről-lépésre felderít a szemlélő elől rejtett egy-egy részletet, például úgy, mint az itt következô magyarázat, amelyet bizonyára mindenki elfogad:

- a fickó jégdarabra állva felköti magát;

- a jég elolvad;

- a víz elpárolog;

- s amit találunk: “Ablaktalan, teljesen üres szoba ...”

§§§

A tükör problémára is így próbálunk magyarázatot találni. Bárki által elfogadható igazság(ok)ból indulunk, majd gondolatban "utat" építünk a tükör rejtélyéhez. Korántsem biztos, hogy az út ugyanolyan síma és egyenes lesz, mint előbbi mintapéldánkban. Készüljünk hát bukkanókra, pihenőkre, elágazásokra. A végállomás persze maga a kérdés lesz, megfosztva minden furcsaságától.

o -- A kiindulópont legyen az a (fizikai) tény, hogy a tükör visszafordítja a rá merőlegesen eső sugarakat. Ha tehát pl. egy intelligens p betű a tükör elé állna, akkor azt "látná", mintha őrá egy q betű nézne vissza a tükörből (1. ábra). Csakhogy p nem intelligens, honnan tudná, ki néz vissza rá.

1 -- Tegyük föl, hogy robot vagyok, agyamban egy tárgyról sokféle képet tárolok. Ha “csekély intelligenciájú” robot vagyok, azt sem tudhatom, hogy a sok kép közül melyik a tárgy “egyenes képe”. Ha gépszemem elé kerül egy kép, amire egy ember azt mondja, hogy az a tárgy “tükörképe”, én csak annyit állapíthatok meg, hogy ismerem-e azt a tárgyat; és csak akkor ismerem, ha pontosan ugyanazt a képet egyszer már láttam és tároltam. Egyéb “érzésem” (pl. de furcsa, hogy ...) nem lehet, hiszen lélektelen robot vagyok.

2 -- Hogy egy észlelt képet, mondjuk egy tárgy fordított képét valamilyen szempontból szokatlannak találjak, nem elég, ha meg tudom különböztetni egymástól az egyenes képeket és azok fordított képeit. A furcsaság észlelése magasabb fokú intelligenciát, bizonyos fokú szervezettséget feltételez. A szokatlanság érzését kiválthatja pl. az, hogyha a tárgy egyenes képeit és tükörképeit egymásnak megfeleltetve, párosával kezelem robotagyamban. Minden pár egyik tagját kinevezhetem egyenes képnek, a másikat akkor fordított képnek tekinthetem, és ezen az alapon akár a tárgy tükörképének is hívhatom.

3 -- Tegyük föl tehát, hogy képpárok kezelésére képes (mérsékelten inteligens) P vagyok, és gépagyam négy képpárt, vagyis négy egyenes képet, és négy fordított képet tárol saját magamról. A 2. ábrán a felső sorban ei egy egyenes kép neve, alatta fi a neki megfelelő fordított kép neve (i = 1,2,3 és 4). Próbáljuk megfogalmazni - gépletesen – P egy fordított képének a fölötte látható egyenes képhez viszonyított különbözőségét. Amikor valamelyik fi-t látja gépszemem, akkor az ei egyenes képhez képest valójában a “fenn” és “lenn” cserélődik fel (i = 1,2,3 és 4).

4 -- Tegyük föl most, hogy P egyenes képeit a felső sorban valamilyen okból más sorrendben tárolja gépagyam, de a fordított képek sorrendje az alsó sorban változatlan. A különbözőségek értékelésekor ezúttal másféle következtetésre kell jussunk, minthogy mások az összetartozó párok is. A 3. ábra párosítását nézve megállapításunk az volna most, hogy minden fi fordított képen (i = 1,2,3 és 4) a felette álló P “jobb” és “bal” oldala lett fölcserélve.

5 -- A tükör probléma magyarázatához épített útvonal végállomása történetesen az lett, hogy a tükör a fentet is cserélheti a lenttel, de a jobbot is a ballal, ám mindez nem a tükör “viselkedésén” múlik -- hanem az agyamon.

A rejtély tehát megoldódott. Amikor a fenn és lenn, jobb és bal fogalmakkal fejezzük ki az egyenes kép és a tükörkép különbözőségét, akkor absztrakciókat használunk s eközben a hozzájuk tapadó minden tapasztalatunk, beidegződésünk működésbe lép. Önfeledten elcsodálkozunk a tükörkép furcsaságán, holott csak annyi történt, hogy a tükör a rá merőlegesen eső sugarakat szépen visszaverte.

§§§

Emlékszem, igencsak meg voltam elégedve a munkámmal. “... nem szoktak az ilyen kérdések megoldhatatlanok lenni” – értetlenkedik Mérő? – tessék, itt az egyszerű, világos megoldás! Amikor TÁ apó házi feladatát, [4]-et, olvasni kezdtem, (f)el kellett ismernem, hogy övéhez képest az enyém továbbra sem kielégítő, alig több az eszes barátok kisérleteinél. Megoldásom nem sokat mond arról - ami pedig leginkább foglalkoztatott, ha írás közben meg is feledkeztem róla -, hogy miért is olyan nehéz ez a fejtörő.

Megoldásainkat, ahogyan terveztük, megbeszéltük. Közben a xeroxot is megküldte a könyvtár. A gondos összevetés a szakcikkel azonban elmaradhatott, elég volt átfutni rajta. Mintha eszes barátainkkal versengő próbálkozásaink lettek volna egybegyűjtve ott, semmi több, a hosszadalmas filozófusi fejtegetésekben.

Irodalom.

[1] D. Romero, Variations sur l'Effet Condorcet, Université Scientifique et Médical de Grenoble. 1978 (doktori értekezés).

[2] Mérő L. Észjárások. Akadémia Kiadó – Optimum Kiadó, Budapest, 1989.

[3] N.J. Block, Why do mirrors reverse right/left but not up/down, The Journal of Philosophy Vol. LXXI, No. 9, 1974, 259-277.

[4] Tóth Á., A hétköznapi gondolkodásról 1990 (manuscript perdu).

Appendix.

Mostanában bukkantam rá egy töredékre, amely TÁ apó munkájának korai változata lehetett. A fennmaradt néhány sor alapján legalábbis erre lehet következtetni /LJ/.

A tükör rejtély mgoldása

Tóth Árpád

Azon szent félelem ellenére, amely a paradigma, kognitiv tudomány, és más efféle olvastán elfog, azt állitom, hogy a fejtörõ legföljebb csak abban az értelemben tud a tudományok paradigmáin kivül rekedni, hogy megoldásához a józan ész bõven elegendõ. )A gondolkodás hétköznapi válfaja csak azért nem, mert azt - mint megtudtam - nem zavarják apróbb logikai hibák. Miért zavarná akkor az az apróság, hogy a tükör másként látszik viselkedni vizszintes, illetve függõleges irányban.

1.1. Tükörkép megfigyelõ nélkül...

Legyen a tárgy egy könyv, és tegyük fel, hogy a cimoldaláról egy fényképet kell késziteni. Tükör nélkül ez csak úgy lehetséges, hogy a cimlap a fényképezõgép felé fordul (direkt kép), tükörrel pedig úgy, hogy a cimlap a tükör felé fordul )indirekt kép)...

FOTÓSOROK

2009-07-22T19:13:00.000-07:00

WEG MAN RAY CAT

1970-ben, egy szép napon, William Wegman feldobott egy negyed dolláros érmét, egy "quartert". Fejére esett, így a felesége nyert. Másnap már vitték is haza a hat hetes weimari vizslát. Wegman akkoriban kezdett rajzot és festészetet tanítani egy kaliforniai egyetemen. A kutyát ezért legszívesebben Bauhausnak keresztelte volna (merthogy azt az iskolát Walter Gropius 1919-ben éppen Weimarban alapította). De művész ember lévén azonnal észrevette, hogy a kutya senem fekete-fehér senem kocka alakú, hanem inkább szürkéskék, nagyszemű, és kerek bébi pofájú. Igy lett első kutyájának neve Man Ray.

Man Ray (1890-1976) – olvasom - a század egyik legsokoldalúbb művésze volt. Fotós, filmes, festő, költő, nőimádó, dadaista, szürrelista, és etcetera. Hosszú élete során soha nem lanyhult lelkesedése a női szépség változatos formái iránt. Kiterjedt munkásságának legértékesebb eredményeként minden negatívon, filmkockán, verssoron, vagy vásznon tetten érhető az a heves lelkesedés, amelyet nők közelségében érezhet a férfiember. Mindebből jogos a feltételezés, hogy a hűséges lelkületű Wegman nem egészen tisztelete adásának szánta azt a névadást.

De Man Ray nem volt az a rátarti macsó fajta. Nem magának őrizte féltve a montparnassi Kikit, a Natashát, az Adrient, és a többi hosszúhajú, rövidhajú, szemérmes és szemérmetlen tekintetű modelleket (ebben is felülmúlt minden realistát). Örült inkább ha mindenkinek eldicsekedhetett aktuális partnereivel. Nem is csoda, hogy kapcsolatai ugyanoly sebesen lobbantak el egymás után, mint a magnézium poros zacskók vagy az egyszer használatos villanó égők.

Wegman három médiumban érdekelt, rajzol, fotóz- és videózik. Sokszor egyidejűleg. Tintával fekete-fehér fotóra rajzol, így lesz Ray Cat a Man Ray-ből, vagy Man Ray-t fényképezi, amint az a videó mikrofonját rágcsálja egyenesben. Man Ray egy idő után leszokott az audióról, fotó modellnek lett kiképezve, és ez meghozta Wegman számára a hírnevet és a nem várt sikert. A ma már nem létező Polaroid Corporation átcsábította Wegmant a keleti partra, ahol rábízták az 50 x 60 cm-es óriás kamerájukat, mely színes és természetesen polaroid filmmel dolgozott. Man Ray viszonylag hamar megszokta a kosztümöket és a hosszadalmas műtermi "photo shooting"okat, de dolgozott keményen, mert jól tudta, ez az ára az ismertségnek és a sikernek.

Man Ray hamarosan állandó vendége lett az amerikai rádió- és TV showknak, a szombati kabaréknak. A legkülönfélébb divatlapok és magazinok címlapján szerepelt, és olyan népszerűségnek örvendetett, mint ma talán csak Britney Spears. Ám neki nem szállt fejébe a dicsőség. És amikor New Yorkban a lakásukhoz közeli üzletnegyedben sétálgatnak Wegmannal, ugyanúgy szaglássza a szeméttárolókat és végzi dolgait, mint bármely kutyaközönséges kóbor kutya.

"A pipacs piros virág"

2009-07-16T16:10:00.001-07:00

"A pipacs piros virág"

2009-07-16T16:06:00.000-07:00

"A pipacs piros virág"

2009-07-16T15:29:00.000-07:00

"Ki beszél értelmesen? Vajon az, aki ugyanazt mondja, amit mi is mondanánk, akivel tehát egyetértünk? [...]

Hogyan beszél hát az, aki értelmesen beszél? Annyit leszögezhetünk, hogy érthetően beszél, de ezzel még nem mondtunk sokat [...]

Egy elnagyolt, különösebb felelősséggel nem terhelt helyzetben miért ne tenné meg egy elnagyolt, ám szükség esetén pontosítható állítás? Végül is nem vagyunk két lábon járó lexikonok [...]"

Kérdést válasz követ Tallár Ferenc írásában (Holmi, 1993. július). Megfelelően suta válaszok, egyik a másik után. Semmi kétség, T.F. provokál. Csakhamar előkerül a "végérvényes igazságokra vágyó" állandó vitapartner is, aki majd a keze alá játszik. Közbevág folyton, ellenvet, persze veszít. Akár B. Russel érveit ismételgeti, akár H. Putnam okfejtéseivel, akár a relativizmus veszélyeivel hozakodik elő. Van, aki nyer. L. Wittgensteinnek például, vagy a pragmatikusoknak, W. Jamesnek és C.S. Peirce-nek, szerencséje van. Éppenséggel az arra tévedő laikus is nyerhet. Ez egy ilyen játék, tanulmány "Az igazságról és az értelmes beszédről".

A tételpár

Két tétellel ismerkedhetünk a tanulmányban. Az értelem politikai menedékjogait firtató olvasónak az értelmes beszédről szóló zárótétel (1) az izgalmasabb talán, de kibontakozik egy "megalapozásához" szükséges melléktétel (2) az igazságról, a levezetéseket is kedvelők számára.

(1) "Bár a tolerancia valóban jellemzője az értelmes beszédnek, nem azt jelenti ez, hogy aki értelmesen beszél, az mindent hajlandó lenne tolerálni. Csak azt, hogy ellenérvekkel találkozva, azaz a megfelelő esetekben, kész minden állítását felülvizsgálni, így a saját állításait is. Nem hősiesség ez a részéről. Egyszerűen tudja, hogy tévedhet, s hajlandó tanulni. [...] Mert éppen akkor tudjuk leküzdeni saját közösségünk korlátait, s részt venni egy közös tanulási folyamatban, ha tudatában vagyunk annak, hogy az "igaz" szóval jelölt kijelentések mögött nem egy abszolút Igazság, hanem az igaznak tartás aktusa rejlik."

(2) "Stimmel persze, hogy a mondatnak, mellyel a kijelentést tesszük, tartalmaznia kell saját igazságfeltételeit, vagyis azokat a kritériumokat, melyek alapján felvethetjük a kérdést, hogy a mondat vajon igaz-e. Csakhogy a mondatot órákon át bámulhatjuk, csócsálhatjuk akár, választ erre a kérdésre a mondattól, a mondat belső megértéséből soha nem fogunk kapni. [...] Hogy igaznak tarthassuk, ahhoz külső okokra, megalapozásra van szükségünk. Ez a külső ok azonban magától értetődő módon nem állhat abban, hogy a mondat maga igaz."

Nem hallgatható el, hogy az itt szétválasztva reprodukált tételpáros el is különül a tanulmányban, meg nem is - dehát csócsálás nélkül nem megy. A korai bekezdésekben még egymásba fonottak a tételvázlatok: "Aki ésszerűen beszél, az "megfelelően", ezért aztán egy kicsit másként is beszél tehát. Nem azért, mert elvtelen konformista, hanem azért, mert egy absztrakt igazság helyett arra a valóságos beszédhelyzetre, az életnek azokra a sajátos érdekeire, céljaira és beállítódásaira figyel, melyek az adott szituáció elemei. [...] Nem akarom én persze ezzel azt állítani vagy sugallni, hogy az értelmes beszédnek az igazsághoz semmi köze sincs. Már hogyne lenne? Aki értelmesen beszél, az tévedhet ugyan, de ha arra kerül a sor, mégiscsak arra törekszik, hogy az igazságot mondja, s elkerülje a hamisat. A kérdés csak az, hogyan viszonyul az igazsághoz, és egyáltalán mit ért rajta."

A Modell

Ezután következik a melléktételt előkészitő (ha tetszik, kiegészítő) igazságfogalom, ti. az igazság azonosítása azokkal a javítható és kétségbevonható érvekkel és megalapozásokkal, amelyekkel a közösségek rendelkeznek (nyelvükben, kultúrájukban). A levezetésekben alkalmazott dichotóm Modell feltehetően a következő (idézőjelben T.F. szavai - mint eddig is):

- a "beszélő" (tudattal rendelkező, konkrét lény) állításokat, érveket generál abból a célból, hogy "igazsága érvényességigényét emelje"

- a publikum (egy vagy több, tudattal rendelkező, aktív lény) pedig mérlegel, és amennyiben "elismeri" az állítások "megalapozottságát", a bizonyítékokat, azonosul a beszélővel, igaznak tartva ő is, amit a beszélő igaznak tart.

Értelmes beszéd és tolerancia

Mielőtt elsietett megjegyzések illetnék a Modellt, fel kell vessük azt a problémát, szükség van-e egyáltalán ismeretelméleti egyezkedésre ahhoz, hogy az értelmes beszéd kérdésére adott rokonszenves, publicista választ, az (1) zárótételt, elfogadjuk. A szerző szerint az értelmesen beszélő, a "közös tanulási folyamatban", mindenekelőtt kész saját állításait is felülvizsgálni, hiszen tudja, hogy tévedhet. A valóságos idillt valami azonban megzavarja. A valóság az. A tanulási folyamatnak ugyanis sokféle résztvevője, beszélője van: pragmatikus, relativista, fundamentalista, stb., s egy részük bizony nem beszél értelmesen

Például "a fundamentalista - legyen bár a Világszellem titkos tanácsosa vagy a Párt katonája, sarjadjék bár az össznemzeti szellem misztikus gyökérzetéből - egyszerűen és a szó szoros értelmében korlátolt". Aki viszont értelmesen beszél, éppen e korlátok felszámolásán fáradozik. Miért is? Bizonyos ugyan nem lehet a fundamentalista típusú érvek hamisságában (tudván, hogy ő maga tévedhet), ámde nem hajlandó "mindent" tolerálni. Ezzel szemben a fundamentalista (bizonyos lévén saját igazában) nem fogad el másféle érveket (amely érvek, adott esetben, persze értelmes beszédből nem származhatnak, ha egyszer annak a tolerancia fő jellemzője).

Az ellentmondás elkedvetleníthet, nem szívesen adnánk igazat egy fundamentalistának, amíg nem muszáj. Úgy látszik, nem kerülhető meg az igazság kérdése, amennyiben fenn kívánjuk tartani az értelmes beszéd problémájára kínálkozó (1) megoldást. T.F. is talán ezért finomítja tételét. Minden esetre, eljut a (2) melléktételhez, majd a Modellhez. Az ellentmondás kizárásának azonban kíméletlenebb módja is elképzelhető. A magát "süketté-vakká" tevő fundamentalistáról nyilván le kell mondani a közös tanulási folyamatban ("hisz értelmesen szeretnék beszélni" - mondja T.F. is). Ezzel megszabadulhatnánk attól a félelemtől is, hogy az abszolút igazság feltételezése kizárja a toleranciát, és megfordítva. Ha másképpen nem megy, megkísérelhetjük szétugrasztani az értelmes beszéd és a tolerancia egymáshoz nem illő fogalmait persze úgy is, hogy egyszerűen diszkvalifikáljuk az alkalomszerű toleranciát ("bámuljuk" kicsit, "csócsáljuk akár", majd hirtelen kétségbe vonjuk értelmét).

Igazság, mint aktus

Látjuk, T.F. másfelé indul, amikor az értelmes beszéd problémájára megfogalmazott válaszát finomítja. Melléktétele alaptétellé lép elő: az ismeretek érvényességét az igazság közös létrehozásának folyamatában találja meg, ezzel elintézettnek tekinti és ki is zárja az ismeretek valódiságának problémáját. A beszéd igazságánál elfogadhatóbbnak, azaz megalapozhatóbbnak tartja a beszélő szelektív toleranciáját. Nem veti el a toleranciát, hiszen "tudja, hogy tévedhet". Nos, sikerülhet-e tudatni vele, hogy téved?

A semmiben sem lehetünk biztosak állítás, az emberi értelem tehetelenségét hirdető mutációival együtt, egyfelől a tudás lehetőségét igyekszenek kizárni, másfelől az értelem bűntudatra ébresztésén fáradoznak (D. Hume óta nem is sikertelenül). Minthogy maguk is valamiféle tudást feltételező állítások, persze saját érvényüket semmisítik meg, legalábbis gyanússá teszik, ha Russelnek igaza van. A tanulmány azonban nem a logika érveit emlegető metafizikusnak ad igazat, hanem Wittgenstein megidézett gondolatával harmonizál: megérteni "egy mondatot annyit tesz, tudni, minek az esete áll fenn, ha a mondat igaz. Tehát a mondatot megértjük akkor is, ha nem tudjuk, igaz-e." Így talál rá T.F. a (2) melléktételre, valamint Modelljére. A tanulmányban okvetetlenkedő vitapartner érvei, bár igazságuk T.F. szerint nem kellően megalapozott, értelmes beszédek azért. Nyilván harcosabban védenék álláspontjukat, ha nem a szerző beépített nyilatkozói volnának. Sorra cáfolnák az érveket, amelyek a valós bizonyítékokat önigazolással próbálják helyettesíteni, és az önveszélyesnek mutatkozó igazságokat kényelmes konvenciókká igyekeznek szelidíteni.

Arisztotelész

Lélektani szempontból a tudom, hogy tévedhetek ugyanolyan használható elv lehet, mint a nem tévedhetek (ráadásul, definiálni sem szükséges a bevetett fogalmakat). Az önszuggesztió bármelyik módját választja is a beszélő, feltehetően nem tévedni szándékozik, amikor bekövetkezik a váratlan esemény: téved. Nem könnyű tettenérni azt a pillanatot, belátni még nehezebb a tévedést, különösen a Modell aktív szereplőjeként. Magunkfajta beszélők igazságának naprakész érvényességigénye volna a támpont, körülmények parancsára, érvényesülési igyekezetek összesímulása révén "jönne létre" az igazság? Az értelmes megegyezés aktusa lenne az igazság pillanata? - kérdezhetnénk T.F. szavaival játszva.

Ugyancsak a Holmi 1993. évfolyamában érdekes vitát követhetünk egy Arisztotelész-fordítás kapcsán. Két tudós "igazsága" csap itt össze, akik a tolerancia legkisebb jelét sem mutatják egymás véleménye iránt. Elvárnánk tőlük, hogy szépen megállapodjanak egymással, beszédüket csak így tarthatnánk értelmesnek? Elhanyagolható lenne az adott szöveg, s hogy annak szerzője pontosan el tudná dönteni, melyikük interpretációja igaz? De hiszen a "közös tanulási folyamatban" mindkettőjük törekvése és állhatatossága érték: minél pontosabban megérteni és továbbadni az arisztotelészi gondolatokat. Nem a vitapartnerek "toleranciája" erősítené a bizonyosságot itt sem, hanem a vélekedések szembesülése a valósággal

Az igazság Arisztotelésztől remélhető - ebben az esetben is. Ha elfogadjuk, hogy a valóság van, hogy ami van, az megismerhető, akkor a korábbi kérdéseinkből ennyi marad: függhet-e a valóság a kollektív megismerés (közös tanulás) napi alkudozásaitól. A Modell alapján T.F. igen válaszára, vagy pedig a feltételek valamelyikének (vagy mindegyikének) tagadására tippelhetünk. Tartható álláspont bármelyik, minden esetre, nemigen mond ellent a tudati válságokat gerjesztő, vagy azoktól éppen elhatárolódni igyekvő filozófus tekintélyeknek. Legfeljebb, amíg hiszünk nekik, amíg őket ünnepeljük, a közgondolkodás sorozatos, napi kudarcaira magyarázatot továbbra sem kapunk.

A pipacs piros virág

Befejező észrevételünk, éppen a pipacsról, önkényesnek tűnhet, miután a tanulmány egyéb poénos bizonyítékait több esetben is saját cáfolatuknak, ellenpéldának véljük. Csakhogy itt nem csupán az alkalmazott bizonyításpótló, metafórás érvelési mód szokásos mozgászavarairól van szó. A pipacs-példát komolyabban szemügyre véve, konvenciókról, menekülésről, szorongásról, tehetetlen igyekezetről, bűnhődésről, mindezek "értelmes" elkerüléséről is. A hamiskás példázatba tehát sok minden került észrevétlen, amiről T.F. és érdekes írása elgondolkodtatott. Igy hangzik a "szemüket absztrakt igazságokra függesztőkhöz" intézett figyelmeztetése:

"a legokosabb ember is úgy járhat ugyanis, mint az a szökött elmeháborodott, aki épelméjű voltát azzal akarta bizonyítani, hogy minden lehetséges és lehetetlen helyzetben elismételte "A pipacs piros virág" mondatot, ám rémülten kellett tapasztalnia, hogy ennek a mondatnak a hangoztatása is visszajuttathat valakit a sárga házba."

Nos, ha választhatnánk, persze okos ember szeretnénk lenni. Inkább, mint elmeháborodott. Dehát attól még azért a pipacs, piros virág.

"A pipacs piros virág"

2009-07-16T15:22:00.001-07:00

"A pipacs piros virág"

2009-07-16T15:14:00.000-07:00

FOTÓSOROK

2009-07-08T09:49:00.000-07:00

... akkor levágjuk a pulykát

Julia Margaret Cameron (1815 – 1879)

Múzsa suttogása, 1865

A képen George Frederick Watts, festő és szobrász (1817- 1904), Cameron legközelebbi barátja és tanácsadója, mint a Művészet megtestesítője ül modellt az allegórikus portréhoz. A kutatóknak mindezidáig nem sikerült eldönteni, hogy Watts egyáltalán tudott-e hegedülni – pedig ezért fizetjük őket.

___________________________________________

FRISSVÍZ

/komédia/

irta: Virginia Woolf

____________________________________________

szereplők:

MRS. C. – Julia Margaret Cameron, fényképező

CHARLES - Júlia férje

WATTS – George Frederick Watts, az utolsó viktoriánus festő

ELLEN – Ellen Terry, a festő felesége

TENN – Alfred Tennyson, koszorús költő

Mary - cselédlány

____________________________________________

részlet az első felvonásból

szin egy műterem, Ellen Terry modellt ül Wattsnak egy emelvényen, mint Szerénység Mammon lábainál, Mrs. Cameron Tennysonról állít be egy felvételt

____________________________________________

...

MRS. C.

Igazi pózt, azt akarok! Üljön nyugodtan, Alfred. És ne pislogjon. Charles, rajta ül a lencséimen. Álljon már föl. [MRS. C. állványát igazgatja. TENNYSON olvassa tovább a Maud-ot]

ELLEN [nyújtózik]

Jaj, Uram, leszállhatnék végre? El vagyok gémberedve.

WATTS

Méghogy gémberedve, Ellen? Reggel óta alig négy órája ül itt ebben a pózban.

ELLEN

Alig négy órája! Századoknak tűnt. Mindegy, teljesen elgémberedtem. És olyan jó volna megfürödni. Milyen csodálatos reggel. Méhecskék a töviskéken [ELLEN lemászik az emelvényről és nagyot nyújtózkodik]

WATTS

Négy órát áldozott, Ellen, a művészetre, és máris fáradt. Én hetvenhét évet áldoztam a művészetre, és mégsem vagyok fáradt.

ELLEN

Ó Lór’!

WATTS

Ha muszáj ilyen vulgárisan megnyilvánulnia, kérem, legalább ne nyelje el a szóvégi d-t.

ELLEN [TENNYSON mellé lép]

Ó Lord, Lord, Lord!

TENN [hátraszól]

Nem vagyok még Lord, a mindenségit, bár ki tudja? Majd csak gondjába vesz a királynő. Én meg addig veszlek szépen az ölembe Téged.

ELLEN [elhelyezkedik TENNYSON térdén]

MRS. C.

Egy újabb kép! Még jobb kép! Ím a költészet! Alfred Tennyson személyében, csodálja a Múzsát.

ELLEN

De én Szerénység vagyok, Mrs. Cameron; így mondta az Uram. Szerénység vagyok, aki Mammon lábainál hever, legalábbis az voltam tíz perccel ezelőtt.

MRS. C.

Jó. De most Múzsa leszel. És egy Múzsának szárnyak kellenek. [MRS. C. izgatottan turkálni kezd egy fiókban. Mindenféle ruhadarabokat dobál a földre] Törülközők, lepedők, pizsamák, nadrágok, ruhák, fűzők – fűzők igen, de szárnyak nem. Nadrágok igen, de szárnyak nem. A modern világ micsoda megcsúfolása! Fűzők igen, de szárnyak nem. [MRS. C. az ajtóhoz megy és kikált] Szárnyakat! Szárnyakat! Szárnyakat! Mit mond Mary! Hogy nincsenek szárnyak? Akkor levágjuk a pulykát! [MRS. C. átgázol a ruhákon, távozik]

[Tennyson ölében Ellennel barátságosan enyelegnek, csevegnek az igazi szerelemről …]

MRS. C. [visszatér]

Itt vannak a pulykaszárnyak.

ELLEN

Ó, Mrs. Cameron, tényleg levágták a pulykát? Pedig mennyire szerettem azt a madarat.

MRS. C.

A pulyka boldog, Ellen. A pulyka mostantól részese és része halhatatlan művészetemnek. Most pedig Ellen, mássz csak föl arra székre. Tárd szét a karod. Fölfelé nézz. Maga is Alfred – fölfelé.

… Tessék teljesen mozdulatlanul maradni. Mindössze tizenöt percig.

…

(fordította J. Lehel)

___________________________________________

Julia Margaret Cameron (1815 – 1879)

Julia Jackson Duckworth, 1872

A szépséges hölgy Cameron nővérének, Maria Jacksonnak a leánya, Julia Jackson. Itt, 26 évesen, két éve özvegy három gyermekével. Hat év múlva ismét férjhez megy, Vanessa Bell festőnő és Virginia Woolf az ő lányai. Cameron több felvételén is szerepel, de modellje ő regénynek is: Woolf róla mintázta Mrs Ramsey-t a Világító toronyban. A Frissvíz házibemutatóján pedig, 1935-ben Londonban, Vanessa Bell alakította Julia Cameron szerepét. Bohém egy népség lehetett...

___________________________________________

Julia Margaret Cameron mindkét képet 1867-ben készítette Julia Jacksonról. A baloldali kép címe La Santa Julia, saját művei közül Cameron legkedvesebb képe. A dramatikus világítás, Jackson nyugodt elmélyedése megfelel a címnek.

A másik kép egyszerűen Jackson portréja. Érdekes a szem és a homlok síkjára beállított fókusz, mely puhább vonalakat eredményez az előtérben és a háttérben.

___________________________________________

FOTÓSOROK

2009-06-29T15:30:00.000-07:00

előszó egy sorozathoz

Sorozat? Egyelőre terv. Egymással nem összefüggő, fotózással kapcsolatos, hol 30, hol 40 soros szövegekről van szó. Rövidek, hogy lélegzethez lehessen jutni az egyes adagok között, szerzőnek és olvasónak (ha akadnak).

Forrás? Használva lesz lépten-nyomon. De biztosan nem Susan Sontag - Isten nyugosztalja -, aki a világon tetszőlegesen feldobott témában azonnal képes volt egy többórás előadásra, mint bármely valamirevaló bölcsész. Fényképezőkre, alkotókra hallgassunk - ha lehet, akik nem mellé, hanem képeik vagy kollégák képei mellett beszélnek. (Jó, azért néha másokra is érdemes odafigyelni – erre még visszatérünk :/)

Szerencsére vannak jóforrások elegen. Tőlük első kézből értesülhetünk róla, mert általában szívesen mondják el, mi van gombnyomogatáson innen és túl. Biztosan előhozom majd kedvenceimet, az amerikai fekete/fehér tájfotós Robert Adamsot, az utcai fotózást művészetté avató francia Henri Cartier-Bressont, a kisfilmes ám annál nagyobb amerikai művészt Ralph Gibsont, az univerzálisan és Bauhausosan theoretikus Moholy-Nagy Lászlót, s nem is tudom, kiket még – majd kiderül, ha kiderül …

Át-, be-, vagy kitekintések? Ahonnan nézzük. Legtöbbször olyanokra gondolunk, akik amerikaiak, vagy hála a legutóbbi világháborúnak, azok lettek. Mindazonáltal, a magyar fény és képíró művészettel együtt bátran kihúzhatjuk magunkat. Hungária hallatán a világ már nemcsak Attilára, Bartókra, Gábor Dénesre (Zsazsára?) asszociál. Jól ismerheti a világ Brassait, Kertész Andort, Robert Capát, Moholy-Nagyot, Munkácsi Mártont is. És (mivel ez egyáltalán nem biztos), tegyük fel, azt is tudja a világ, honnan mentek-jöttek ezek a művészek.

Magyar Fotográfiai Múzem, Kecskemét

Vannak akik maradtak? Sokan. Erről a zseniális fotómuzeológust feltétlenül meg kell hallgatni, mert minden szava Kincs(es :/). És ha Kincses Károly inkább New Yorkban, és nem Kecskeméten vagy a Nagymező utcában gründolva érezte volna jól magát, rég ő lett volna a Modern Művészetek Múzeuma (MOMA) fényképtárának a fotófőkurátora, nem pedig John Szarkowski – nyugodjék békében ő is. És akkor micsoda fényes ünnepi megnyitója lehetett volna mondjuk Escher Károly és Balogh Rudolf közös kiállításának New Yorkban (akár egy olimpiai eredményhirdetés kajak-kenuban...)

Történnek persze nagyszerű dolgok minélkülünk is – ha hagyjuk. Első adagnak ennyi? Csak az ajánlás meg a mottó hiányzik innen. Hogy mégse:

Tisztelettel ajánlom ezt a sorozatot minden jószándékú képszerető jóbarátnak

- az alábbi megjegyzéssel.

“A vita arról, hogy a fotográfiát milyen rang és hely illesse meg a képzőművészetben, engem sohasem érdekelt, mert a hierarchiának ez a problémája nekem lényegében véve mindig merőben akadémikusnak tűnt.” [Henri Cartier-Bresson, 1985 november 27]

[“Le débat sur le grade et la place que l’on devrait conférer a la photographie parmi les arts plastiques ne m’a jamais préoccupé, car ce probléme de hiérarchie m’a toujours samblé d’essence purement académique. 27.11.85 ”]

Legközelebbre máris el fogok térni a tervektől - tudom előre. Több leszek 40 sornál, nem amerikai és nem magyar lesz a választott főszereplőm, és egyik sem az említett férfiak közül, mert ő nő, és angol. Továbbá nem maga fog beszélni magamagáról, hanem egy fiatal rokona, ki idővel még híresebb lett, mint ő. Arra az esetre, ha minden úgy alakulna, itt az előzetes, rejtvény formájában. Lehet tippelni, kiről lesz a szó…

Whisper of the Muse, 1865

GAME2 by István Ocztos

2009-06-19T21:20:00.000-07:00

book review

2009-06-16T17:44:00.000-07:00

If you have never heard about Robert Adams, then - I must admit - "Questions for an overcast day" is not the best introduction to his exceptional landscape photography. No doubts, this little book containing about 60 bw images of leaves would represent the seventy years old artist's posture as of 2007, his minimalist(?) style, and at the same time, his modest personality.

You would certainly like Robert Adams even more when looking at his basic landscape work first. His earlier work was persecuted as one of the "New Topographers", an informal (quasi) group of American photographers in the seventies (including Lewis Baltz, John Schott, Stephen Shore, or the German couple, Bernd and Hilla Becher among others). You would also appreciate Robert's writing about photography, the line of thoughts of an active artist who is developing his fine art photography and relentlessly progressing through dozens of high quality publications of bw landscapes.

What is Robert Adams' attitude as an artist, in one sentence - or in two? Nature is beautiful as it is, there is no need to make it look nicer; do not explain your pictures, images do not need words, add as few words to your photographs as possible. Accordingly, in this book there are no captions at all. At the very end of the book, just two lines are describing the idea and the origin of the collection, all black and white close-ups, and all exhibiting similar forms of dying leaves hanging still on the trees in the autumn wind:

"The leaves are those of young alders on the side of Neahkahnie Mountain above Oregon coast. It was October and the leaves were dry green."

Galeria Łącznik

2009-06-16T16:32:00.000-07:00

made in CORDOVA <-------
suburban landscapes in America, 2003 - 2006

photography by Jeno Lehel

Galeria Łącznik, Wrocław, Poland
May 6 - 30, 2009

"Cordova was a farming village east from Memphis, TN, when founded about 170 years ago. The settlers raised cotton, tobacco, vegetables, and bred livestock. By now commercial and residential developments are replacing gradually the rural landscape, uneasily justified necessities are transforming the shriveling lands into a crowded suburb equivalent with those around any similar metropolitan area ..."

J. Lehel moved to the US in 1994 from Budapest. Since 2001 he lives in Memphis, TN with his wife, where he teaches mathematics at the University of Memphis.

"... All landscapes were taken in Cordova within a few miles radius from our subdivision. In the beginning, as I can tell today, I was looking for obviously beautiful scenes, historical monuments just like any overwhelmed occasional tourist would do. However, as a resident with a camera, one finds more time and opportunities to see differently (in particular, when one has a dog to walk twice a day) ..."

........

2009-06-16T13:46:00.000-07:00

i have never posted this photo before. i always liked it but i could not find an appropriate title, a caption or a text that would be right and true - i mean both.

the place is memphis, tn, a backyard behind a common old house that used to be a small art gallery and store. it was next to a dentist office on highlands road. a few years later the dentist bought that property, it was a wise investment, indeed.

i took eva to the dentist appointment in a late october afternoon. there were many people packed in the tiny waiting room. as alwyas i stayed outside in the parking lot. it started to rain when i noticed the white silhouette in the bushes. i took my tripod from the trunk of the car. the nikon was loaded with my new favorite ilford xp2 super. it is a bw film which is processed in C41 type chemicals just like any color negative film. there was a hole in the metal fence so that i did not need permission to enter and make a few shots.

a few years later i needed to see the dentist. a note on the door of the tiny office informed the patients that the doctor moved to the new old house next door. he restored it and cleaned up the yard. thus he acquired an attractive huge office space. meanwhile my photo became another painful memory of tooth aches and disappearing photogenic spaces.

welcome!

2009-06-16T10:01:00.000-07:00

welcome to my blog
where i wish to post my photos and texts from now on
hope you will find some of these worth commenting or discussing